…aztán felöltözött, Pestre költözött…

Bekerültem a budapesti vérkeringésbe, ezzel új fejezet kezdődik az életemben, és talán itt is. Gondolom bármennyire igyekszem majd asszimilálódnia  fővárosi élethez, messziről látja rajtam mindenki, hogy vidéki srác vagyok. Mondjuk ma ezt különösen könnyű volt megállapítani, az otthonról hozott fasírt lágy illatáról, és az útravaló pogácsa szolíd kidudorodásáról a bőröndöm oldalán .. Egy neon VIDÉKI VAGYOK felirattal sem sokat tudott volna már nyomatékosítani a nyilvánvalón.

WP_001764

mila kunis menjen a túrósba

Az ember nézi ezeket filmeket kiskorától kezdve, és ha egy idő után már nem is hiszi el, azért néha reménykedik abban, hogy megtörténik vele az, ami a jóképű főszereplővel – például velem megtörténhetne Mila Kunis. Aztán persze csalódik az ember: kiderül, hogy a darusdömper nem a húsvéti nyuszi beleiből került elő, a gólya is csak kacsa, és Mila Kunis nem álmodik vele viszont. De ez az ember még mindig csak reménykedik egyre, hogy eljön az a pillanat, amikor egy rövid időre úgy érezheti magát mint egy harmadrangú családi film erkölcsi győztese. De amikor kiderül az, hogy a bérelt diplomaosztós talárhoz nem jár sipka, amit lehet a levegőbe dobálni, akkor már Mila Kunis is menjen a picsába.

Jobb reggelt!

Miután a redőny résein bepofátlankodó első napsugarak támadása felébresztette álmából – melyben mindenkinek az amerikai himnuszt énekelte, pontosabban annak első két sorát, meg sok sor nanana-t – úgy gondolta, hogy átkel a zsebkendő hegyeken, melyek a nyári nátha melléktermékeként halmozódtak fel, és megnézi magának, mit tartogat számára ez a nap.

A fürdőszobai tükörbe nézve megdörzsölte arcát és ma is megállapította, hogy “pfröhh”. Fogmosás után a szájvízért nyúlt, és furfangos fickó lévén kitalálta, hogy összeköti az előírt öblögetési időt egy kis dologgal, de mivel nem csak furfangos, hanem rendkívül lusta fiatalember is ő, ülve tette ezt meg. Az idilli ücsörgés közben, eszébe jutott, hogy “Nahát! Mintha végre jobban lennék!” , de az arc a szemközti tükörben komisz mosolyt öltött: “Milyen kellemetlen lenne most tüsszenteni!” Az inger nem is késett, és a tükrös arc, meg az eredeti is annyira kétségbe esett, hogy szinte hallani lehetett, ahogy puffan. A másodperc tört része alatt kellett dönteni, elugrani a csapig és köpni, vagy valahogy megpróbáljon maga alá köpni? Cselekedni kellett, elzárta az alsó csapot, és már épp ugrott fel, mikor bekövetkezett a tragédia. Megpróbálta kezét szorosan a szájára tapasztani, aminek a végeredménye szájvíztől habos arc és tenyér lett, illetve egy kisebb tócsa.

Így álldogált hősünk, letolt gatyával, összecuccozva, megszégyenítve, amikor észre kellett vennie, hogy az események hevében, egy észrevétlen pillanatban a kezében maradt a vécé ülőke, és az elképedt, mozdulatlan csendben csak az himbálódzott lágyan. A friss diplomás fiatalember a tükörbe nézett, kínjában röhögő hasonmására.

Hozzámvalók

Egyetemista gazdagon csórón:

Végy egy gerezd végzős egyetemistát. Akkor a legjobb ha már korábban hagytuk megtörni három év felsőoktatással, emellett rendszeresen sörrel, pancsolt borral pácoltuk. Dobjuk az egyetemistát mély vízbe, és hagyjuk, hogy felforrjon a lába alatt a talaj. Ha úgy látjuk, hogy már nem kapálózik, beletörődött a helyzetébe akkor kellően megkeseredett, de biztos ami biztos, kóstoljunk bele a lébe, ízlés szerint kreditekkel ízesíthetjük, de ne túl sokkal, mert az is baj!
Púpozott evőkanál vizsgát (ínyencek használhatnak kifutó-, illetve vizsgakurzust is) adjunk hozzá folyamatosan kevergetés mellett, ettől lesz szép sűrű a vizsgaidőszak leve. Óvatosan adagoljuk, mert az egyetemista ekkor hajlamos lehet öngyilkossági kísérletre. Amikor kihűlt, öntsük az egészet diploma formába, munkanélküliséggel díszítsük és röghöz kötve tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk!

Az orgonatolvaj meséje

Hét körül felkeltem, de mire annak a gondolat menetnek a végére jutottam volna, hogy a mai sem az a nap lesz, amikor elkezdek futni, már vissza is aludtam. Kilenc körül ébredtem újra, az ágyban fekve telefonról átnéztem az értesítéseimet, és végig futottam a wordpressen, eközben egyre jobban körvonalazódott, hogy ma van anyák napja, én meg már megint elfelejtettem.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve felöltöztem,  – mert amúgy szerintem egész nap donáldkacsáztam volna – felhúztam a redőnyt, és kiugrottam az ablakon, azzal a küldetéssel, hogy én most orgonát fogok szakítani, mert gondoltam mégsem Képmehetek ki a szobámból a nappaliba alsógatyában, két tökvakarás között boldogot mormogva, a családi békét megőrizendő. Azt tudtam, hogy valahol a boltnál van egy orgonabokor, de végül odáig mégsem kellett elmennem, a közeli zsákutca végében találtam egy szép nagy orgonabokrot. A műveletem zenei aláfestéséről a zsákutca kutyái gondoskodtak, már valami besurranó tolvajnak éreztem magam. Gyors, ám amatőr mozdulatokkal törtem két ágat, és megléptem a tett színhelyéről, mert a kutyák egyre jobban haragudtak rám.

Hazaérve a rendes bejáraton jöttem meg, anyukám és mamám legnagyobb meglepetésére. Csodálkozás, virág át ad, boldogság, puszi-puszi, nevetés, elmesélés. Tök jó fej vagyok érzés volt, de  mostanában amúgy is nagyon sok jó cselekedetem van – nem ez, ez alapvető kedvesség, főleg figyelembe véve, hogy rossz ember vagyok, és nem szeretem a virágokat – de amúgy tényleg. Ennek biztos köze van a Nemtudomka Napvárosban-hoz, amit kiskoromban olvastam.

Most viszont vissza vízszintbe!

Mátyás, a kis testi hiba

Mikor még egyetemre jelentkeztem, sokadik lehetőségként megjelöltem a tanítói szakot is, amihez kérem felvételi alkalmasságira volt szükség, erről fog szólni eme kurta ópusz. főszerepben Mátyás, akinek idegen az intelligencia, mégsem élien, és mégis él ilyen.

A tőlem megszokott “leszamilesz” attitűddel érkeztem az intézménybe, belépve reflexszerűen az egyetemi klub felé húzott a májam, de inkább a kevésbé csábító portástól kérdeztem meg, hogy hányadikon van a harmadik emelet. Felérve megláttam a fiatal lányokból, szüleikből, és az ekkor még jobbára ártalmatlan Mátyásunkból álló kis csoportot. Mátyás ránézésre egy komoly, a felvételi elvárásoknak megfelelő, tömött táskás, kicsit magas, kicsit borostás, kicsit szemüveges lény. Miközben így felmértem, arra gondoltam, hogy ő biztos sokat készült és okos.

Miután bekapott egy tiktakot, amivel nem kínált meg még később sem – bár néhány mondat után rájöttem, hogy neki tényleg szüksége van rá – megszólított. Valami bátortalan szöveggel indított, aztán bájcsevejünk közben kiderült, hogy ő sem ért a kottákhoz, amire szükség lehet a felvételin – bár azt ezen a ponton nem említette, hogy semmi máshoz sem. A hangképzése hallhatóan zárt volt és csendesen beszélt, kábé olyan volt, mint aki pillanatragasztóval mosott fogat  reggel. Jelzem, a felvételi egyik kritériuma a nyílt hangképzés és a jól érthetőség, de Mátyás a legnagyobb lelki nyugalommal nézett az akadály bandzsa szemébe. Együtt álltam vele végig a sort, gondoltam mégis csak legyen valaki, akihez szólhatok.

Jött az első megmérettetés: hármasával kellet beülni a BESZÉDTECHNIKA vizsgára. Balomon egy néninek kinéző lány beszélt, balomon Matyika izzadta le magáról a keresztvizet, én meg már akkor röhögtem magamban, hogy ebből milyen fasza poszt lesz. Én következtem, fel kellet olvasnom Nemes Nagy Ágnes Cifra Palotáját. Nem gondolom, hogy nagy ördöngösség pár sort baki nélkül felolvasni, de a vizsgáztató MILF nénin már szinte pörgött a bugyi, mire a végére értem, nagyon meg lettem dicsérve. – ALKALMAS. Szegény bizonyára hasonló reményekkel fordult Mátyás felé is, de akkor bizony fingra taposott. Mátyás elmondta, hogy ő Mátyás, és nem tartotta fontosnak, hogy ennél többet közöljön magáról. Itt már furcsa volt, de mikor elkezdte felolvasni a kapott verset (a címe Bőrönd Ödön, bár ezt először szerzőként appercipiálta) könnyeztem a visszafojtott röhögéstől. Hogy is fogalmazzak… mintha egy lobotómián átesett Sváby András próbálna még jobban összezárt fogakkal elszavalni egy türkmenisztáni nyelvtörőt, miközben Shreket próbálja parodizálni nem sok sikerrel.  Olyan 12-13 perc alatt a végére is ért, átengedték. Megköszöntük, Mátyás a minősítést, én a kegyelmet, majd kivonultunk.

Itt már beszélte a gyíkságait, gyorsan be mentem inkább ÉNEK alkalmasságira. Mondtam, hogy zenetagozatba jártam, (fél évig, tíz évvel ezelőtt), és évek óta dobolok. Azt mondta a néni, akkor tőlem nem kérdez ritmusokat, meg szinkópát, meg ilyeneket csak énekeljek el egy népdalt. Rá is kezdtem az Érik a szőlővel, de ott abban a pillanatban meghallottam magam, ahogy éneklek és a szőlő utolsó ő-je röhögésbe fulladt. Megénekeltetett aztán rendesen a nénje, a tavaszi szél vizet árasztott, magas hangon meg mélyen is, Pálnak, Katának és Péternek jó reggelt kívántam egy fergeteges kukorékolással a végén. ALKALMAS. Megvártam, míg kaki Matyi is ki jön, gyanúsan hamar következett ez be. Szűkszavú volt a bent történteket illetően, de megadták neki a dokumentum szerint, a mai napig nem értem. Feltételezem volt nála egy kisebb boríték, vagy Mátyás serege túszul ejtette a néni családját.

Itt már túlzásba vitte a hálálkodást, hogy megvártam, kezdett egy kis púp lenni. De tudod, nem az a fajta, amire azt mondod, hogy ó, elmúlik, hanem az, amelyikkel rohansz a kórházba, hogy azonnal távolítsák el, és az orvosok sem tétováznak, mert látják rajta, hogy ez bizony elrákosodhat hamar. Mátyás lett az én kis testi hibám. Az egyik docens javasolta, hogy nézzünk körbe az épületben miközben megyünk át TESTNEVELÉS alkalmasságira. Mátyás először járt Szombathelyen és így az egyetemen is, mutattam hát neki az utat a tornacsarnokig. Nagyon hálás volt ezért is. Átöltöztünk – ő 20 perc alatt – közben beszélte a gyíkságokat, és félt. Nagyon félt a tesitől, még nem sejtettem miért.

A könnyen teljesíthető feladatsor így nézett ki: Leugrás a zsámolyról, bukfenc a szőnyegen, felmászni a kötélre (vagy aki nem tud, annak 8 másodperc függés), labda dobálás a falhoz, négy zsámoly átugrása egymás után, 10 ugrás ugrókötéllel, 5 fekvőtámasz. ALKALMAS. Mátyás félelmei viszont reálisnak tűntek, amikor a mutatványát úgy kezdte, hogy úgy lépett le az első zsámolyról, mint az a vámpír, aki bele akarja dugni a lábujját a vízbe, hogy megnézze mennyire hideg, de tart attól is, hogy szentelt vízzel van töltve a medence, és lesz az utolsó lépése. Ezután tétován állt a szőnyeg előtt, kis gondolkodás után levette a szemüvegét, kisétált vele a szőnyeg széléhez letenni, vissza, bukfenc, szemüveg fel. Nem tudom a bukfenctől szédült meg így hősünk, vagy alapbeállításon ilyen, de a futás a kötél felé rohanás lett egyenesen a kötélnek, illetve a mögötte lévő téglafalnak. Meg is lepődött, én már nem annyira. Felcsapta rá egyik, majd másik mancsát, ficánkolt pár pillanatig majd leugrott. A két labda közül nagy gonddal választott egyet,majd labdavezetéssel elkezdett futni, csak kár hogy ezt nem kérték. Szóval Mátyás itt lett leállítva, én még néztem volna egy darabig, sőt beneveztem volna a Lehetetlen Küldetésbe. Két ember után újra próbálkozhatott, nagy kegyelemmel átengedték pedig nem csinálta jobban másodszorra sem.

Visszaöltözés alatt beszélte a gyíkságait – szintén 20 perc volt – a manufaktúrákról, meg hogy mindenki csinálja azt amiben jó… ironikusnak éreztem ezt. Minden esetre megvártam, mert kijelentette, hogy meghív egy sörre, és hát ember legyen a talpán, aki nemet mond erre, főleg ezek után. Elvittem hát a Maciba, nagyon tetszett neki a pincérhívó gomb, nevetett is sokat, hogy milyen jó már, de hamar rászóltak, hogy nem játék. Rövid mérlegelés után szóltam neki, hogy fordítva van rajta a pulcsija, gyorsan levette, kivillantva golyóálló mellszőrzetét, és megfordította. Ezek után sürgős távozást kezdeményeztem, de megkért, hogy rajzoljak neki térképet a vasútig, ennek eleget is tettem, de szerintem azóta is a városban kering.

Hát, ez volt a nagy kalandom Mátyással, és ha nem eszitek meg a spenótot, akkor éjjel előmászik az ágyatok alól, és elszavalja a Bőrönd Ödönt, tiktak nélkül.

Miért utálnak a majmok?

Anyu járt egy ilyen lovon szaltózós akrobatával, tudjátok, akik a cirkuszban produkálják magukat. Tiszavirág életű, egy hetes románc volt ez közte és Szebasztián közt, mert ugye a függöny bezárul, a cirkusz megy tovább, a szív megszakad,  de azon a héten heti hétszer voltam cirkuszban. Egyszer aztán, amikor megint elérkezett a félidős állatsimogatás izgalommal várt pillanata, és még egy babakék lufit is sikerült kisírnom, szörnyű dolog történt.

Éppen a majom cimbikkel teremtettem volna kapcsolatot, mint az evolúciós felsőbbrendűség nagykövete, – nagyon maki képű kislegény voltam és a füleim mérete is megbízhatóságot sugárzott – kezem majom kézben pihent, amikor is kidurrant a lufim. Nem hibáztatom majmot, amiért azt hitte, hogy ez egy csapda, és jókorát harapott zsenge gyermeki bőrrétegemen, csak nem számolt kísérőmmel: anyu a pillanat hevében egy lendületes pofonnal kérte meg majmot, hogy engedjen el. Azóta ha cirkuszban voltam, mindig gyilkos szemmel keresték a páholyban a Lufis Kisfiút, persze volt annyi eszem, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet, úgyhogy nem akartam többé lufit. De lebuktam.. Egy produkció közben, majom épp a porond szélén ment körbe, kezet fogva az elöl ülőkkel, amikor tekintetünk találkozott, és ősi gyűlöletben forrt össze. Mikor odaért hozzám, elkapta a kezem és elkezdett befelé rángatni. Úgy vélm elakart rabolni, hogy bosszút álljon, de szegény megint kapott egy csattanósat.

És még a bohóc is mindig behívott kolompozni, szóval felhagytam a cirkusszal.